19 civil szervezet kéri a kormányt, hogy ne tegye tönkre a BMSZKI hajléktalankórházát
A Szabolcs utcai intézmény az egyetlen esélye azoknak a hajléktalan embereknek, akiket a kórházakból elküldenek, hogy „otthon lábadozzanak”.
A Szabolcs utcai intézmény az egyetlen esélye azoknak a hajléktalan embereknek, akiket a kórházakból elküldenek, hogy „otthon lábadozzanak”.
A Magyar Nemzet szerint az intézet így majd a legmodernebb körülmények között végezheti a feladatait.
A miniszterelnök családokkal foglalkozó civil szervezetek képviselőivel találkozott. Azt mondta, sok jó javaslatot kapott. Benézett a kávéházba is.
Ígérete szerint hamarosan könnyebb lesz behajtani a tartásdíjat, de amúgy a szavaiból ítélve úgy tűnik, nagyon sok lehetősége van jelenleg az egyedülálló szülőknek. A Jobbik egyik képviselője szerint a helyzet viszont nem ilyen egyszerű.
Kockaházak felújításához és új házak építéséhez is lehet letölteni tervrajzokat a Nemzeti Mintaterv Katalógusból.
A gyes, gyed és gyet jogosultságok a tavaszi szünet végéig megmaradnak.
Érdemi vizsgálat nélkül utasították vissza a Fővárosi Törvényszék kezdeményezését. Igaz, formális okból: a törvényszék által tárgyalt ügy másról szól, mint ami miatt a bíró az Ab-hoz fordult.
A színész, rendező is reagált a nemrég megjelent, örökbefogadással kapcsolatos kormányrendeletre.
Egyedülálló szülőktől, azonos nemű pároktól vett idézetekkel érvel a Szivárványcsaládok Alapítvány az örökbefogadást sokaknak ellehetetlenítő rendelet ellen. Azt kérik, álljanak vissza a régi szabályok, mikor nem a miniszter, hanem szakemberek döntenek a gyerek sorsáról.
A magyarországi spanyol, német, holland, ír, svéd és belga nagykövet azt üzeni, hogy a család az család.
Forintba átszámítva több milliót fizethet egy kínai férfi a volt feleségének öt év házimunkáiért.
A bölcsődei étkezésért sem kell fizetniük Novák Katalin bejelentése szerint.
Pedig még nem is lépett életbe az új törvény.
A műsorban többek között egy keresztény nagycsaládnak, egy Origo-portál főszerkesztőjének és Kövér Lászlónak az álláspontjával is találkozhattak a The Guardian nézői.
A 2008-as válság óta nemhogy csökkent volna, de egyes országokban még nőtt is a jövedelmi viszonyok közötti egyenlőtlenség – hívja fel a figyelmet a szervezet.
Valamennyi bentlakásos szociális intézménynek be kell fogadnia a hajlék nélkül élőket, ha a hajléktalan ellátórendszer már nem tudja fogadni őket.
Miközben nem ritkák a 200-300 ezres nyugdíjak sem, a nyugdíjasok közel fele még mindig kevesebbet kap, mint a havi 140 ezer forintos átlag.
A közbeszerzés során ennél fontosabb, hogy helyben termelt és egészséges élelmiszert kínáljon, aki menzaszolgáltatásra pályázik – mondta ki a kormány hétfő éjjel kiadott rendeletében.
Mostanra a lízingcégek már 15,8 milliárd forinttal finanszírozták a vásárlásokat a nagycsaládosok autóvásárlását támogató állami programban.